A kapszulás kávé megváltoztatta a szokásokat

A kapszulás kávé pillanatok alatt elkészül
A kapszulás kávé pillanatok alatt elkészül

A kávézás régi hagyományokra nyúlik vissza. Már az ókori arabok is rájöttek az élénkítő ital titkára és előszeretettel fogyasztották, hogy jól induljon a reggel. Majd a hódításaik során magukkal hozták Európába is ezt a szokást és nagyon hamar elterjedt a kávéfogyasztás az egész kontinensen. Most azonban óriási változáson megy át kávékészítés. A kapszulás kávé megjelenése ugyanis alapjaiban változtatja meg ezt a szokást. Eddig nem volt túl nagy választási lehetőség a kávéfogyasztók előtt.

Amennyiben otthon szerettek volna hódolni kedvenc élénkítő italuknak, akkor a legtöbb esetben a különböző erősségű eszpresszó jöhetett számításba, hacsak nem volt valami drága berendezésük, ami másfajta kávé készítésére is alkalmas volt. Ma már azonban egyetlen kávégép segítségével készíthetünk eszpresszót, hosszú kávét, tejes kávét vagy éppen cappuccinót. Mindehhez csupán a megfelelő kapszulákat kell beszerezni.

A kapszulás kávé nagy előnye, hogy rövid idő alatt elkészíthető. A megfelelő kapszulát behelyezzük a kávégépbe és pár másodperc múlva már élvezhetjük is a frissen főzött fekete aromáját. Ez remek hír azoknak, akik nem tudják elkezdeni addig a napot, amíg meg nem isszák a reggeli adagjukat. Így nem kell a kávéfőző tisztításával és megtöltésével bajlódni és nem kell perceket várni, amíg lefő a szükséges mennyiség. A kapszulás kávé igen hamar elterjedt a kávéimádók körében és mind a mai napig töretlen a népszerűsége.

Bár hátránynak tekinthető, hogy igen megterhelő a környezetre, mert az alumínium kapszulák nagymennyiségű hulladékot generálnak, de a gyártók már erre is keresik a megoldást. Ma már kapható újratölthető kapszula, sőt, olyan kávékapszulák is vannak már a piacon, amelyek csomagolásai biológiai úton lebomló anyagokból készülnek. Aki tehát környezetvédelmi okokból ódzkodik a kapszulás kávé kipróbálásától azok számára is van ideális megoldás. A kapszulák változatossága minden kávéfogyasztó életében sok újdonságot varázsolhat, ami a kávéfogyasztás kultúráját még sokszínűbbé teheti.