Budapesti OKJ tanfolyamok idősek számára is

Budapesti okj tanfolyamok

Mindazok, aki tovább szeretnék képezni magukat valamilyen téren, most igazán megtehetik. A budapesti OKJ tanfolyamok egyik-másik képzésére bármikor be lehet iratkozni, még idősebb korban is. Bár azt mondják, hogy idősebben már nehezebben megy a tanulás is, ennek ellenére sokan folytatnak tanulmányokat 40-50-60 éves korukban, sőt, Nyugaton általában a doktori megszerzése gyakran a nyugdíjas évek után történik.

Tehát lehet, hogy kicsit nehezebb már a tanulás, de a példák azt mutatják, hogy nem lehetetlen. Egyébként is a budapesti OKJ tanfolyamok időtartama nem nyúlik olyan hosszúra, mint az egyetemi oktatás, hiszen itt a legrövidebb képzés egy hétig tart, míg a leghosszabb 24 hónapig, vagyis még az idősebbek számára sem túlságosan megerőltető egy ilyen képzés elvégzése. A budapesti OKJ tanfolyamok amúgy sem kerülnek olyan horribilis összegbe, hogy az bárki számára megerőltető lenne. Természetesen, az árak annak függvényében változnak, hogy milyen képzésről van szó, illetve milyen időtartamot ölel fel. Ugyanakkor, ha az illető munkaterületen már van valamennyi tapasztalata, akkor kedvezményben részesülhet a jelentkező. Sőt, ha valaki a www.melyiksuli.hu oldalon jelentkezik valamelyik képzésre, akkor 5% kedvezményt kap. Például aki óvodai dajka tanfolyamra szeretne beiratkozni, annak 55 ezer forintot kell a képzési díjra fordítania, amit kézpénzben vagy banki átutalással egyaránt befizethet, akár részletekben is.

A www.melyiksuli.hu oldal magát a képzést is bemutatja. Eszerint, aki ezt a képzést végzi, az óvodai nevelési és gondozási, valamint óvodai munkajogi és védelmi, továbbá munkahelyi egészségi és biztonsági ismereteket sajátíthat el. A www.melyiksuli.hu weboldal leírása szerint aki részt vesz egy ilyen tanfolyamon, képes lesz együttműködni az óvodai pedagógussal, az étel előkészítésére és a higiénia megteremtésére, a gyerekek tevékenységének segítésére, a beteg gyermekek ápolására, valamint munkavédelmi szabályok betartására. Amennyiben többet szeretne megtudni az ilyen jellegű képzésekről, keresse fel a www.melyiksuli.hu weboldalt.