Takarékos LED izzók kaphatóak

LED izzó

A Föld népessége folyamatosan nő és emiatt az energiaszükséglet is egyre nagyobb méreteket ölt. Ennek enyhítésére feltalálták a különféle LED izzó termékeket. Az akkuforras.hu weboldalon többféle elektromossággal kapcsolatos árucikket forgalmaznak, egyebek mellett elektromos kerékpár akkumulátort, töltőt, elemeket, fénycsöveket, valamint LED izzót is.

Ezek a villanyégők jóval magasabb árkategóriába tartoznak, mint a hagyományos halogén változatok, viszont a LED izzó sokkal hosszabb élettartamú, valamint kevesebb villanyáramot fogyaszt, ugyanakkor a fényereje ugyanolyan erős, mint egy hasonló lumen értékkel rendelkező, nagyobb teljesítményű, vagyis magas fogyasztású halogén izzónak, tehát hosszútávon egyértelműen megtérül az ára. Aki takarékoskodna és szeretné megspórolni azt a sok-sok bosszús percet, amit a hagyományos égők gyakori kiégése okoz, az ne habozzon LED izzóra váltani, hiszen mindenképpen megéri!

Ráadásul, mivel egyre inkább kezd elterjedni ez a modern, nagy energiahatékonyságú technológia, a LED izzók árai évről évre kedvezőbbek, megfizethetőek, ám nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy a jelenlegi árak mellett is, igencsak indokolt erre az izzófajtára váltani. Az Akkuforrás webshopjában a három leginkább elterjedt foglalatba illő LED izzók alkotják a kínálatot, ezek az E14, a GU10 valamint az E27 típusok. Jelenleg az utóbbi fajtából többet kedvezményes áron lehet megvásárolni. Az akció csak a készlet erejéig tart, ezért érdemes minél előbb lecsapni az igen vonzónak mondható ajánlatokra.

Mindegyik akciós terméknek 25000 óra a várható élettartama, ami rendkívül tekintélyes adat, hiszen mondjuk egy hagyományos izzó átlagosan 1000 óra alatt felmondja a szolgálatot. A honlap jól felépített, könnyen átlátható, így cseppet sem ütközik fennakadásba a termékek keresése. Amennyiben valakinek mégis nehézkes volna a böngészés, akkor annak ajánlott a weboldal gyors vagy a részletes keresőfunkciót alkalmaznia. A LED izzók akármelyikére is essen a választása a vevőnek, biztos lehet benne, hogy jó vásárt csinál.