Az Ice Watch óra titka érdekes

Ice Watch óra

Manapság már az időmérés teljesen beépült a társadalomba. Tulajdonképpen az emberiség egyik legősibb problémájaként jelentkezett. Természetesen azóta a feltalálók megoldották, hogy az emberek ne késsenek el a találkozókról, eseményekről, munkából. Az Ice Watch rajongói leteszik a voksukat az új termékek mellett, hiszen a különleges órák egyfajta varázserővel rendelkeznek. A speciális termék az eddigi évek során mindig tarolt és ezután is fog.

Az újabb modellek minden igénynek megfelelnek. A megjelenés az embereknek nagyon sokat számít, ezért az Ice Watch tervezői mindent megtettek azért, hogy az új órák kiszolgálják a különböző igényeket. Tudta, hogy régen voltak próbálkozások forgó széllapátos, billegő higanyt csepegtető teknős és egyéb szerkezetek megalkotásában is? Az első valódi gátszerkezetnek nevezhető mechanikus eszköz az úgynevezett folit volt. Napjainkban már a mechanikus szerkezetek apró méretű alkatrészeket is tartalmaznak. Az Ice Watch karóra egészen új tradíciót teremt az óraviselés kultúrájában.