10-ből 8 szülő nem gondol a gyermeke pénzügyi jövőjére

gyermek-előtakarékosság.hu
gyermek-előtakarékosság.hu

A gyermekvállalás kétségkívül örömteli életesemény, és valóban egy teljesen új szakasz kezdődik a szülők életében a kicsi érkezésével. Ugyanakkor nem mehetünk el a dolog anyagi vonzata mellett sem, hiszen már addig is nagyon sokat kell költeni, mire egyáltalán a gyermek eléri az iskolás kort. A tankönyvárak, a különórák és az iskoláztatással járó további költségek pedig megkövetelik azt, hogy a szülők következetesen tervezzék pénzügyeiket.

Bár a gyermek megtakarítási formák rendkívül széles választéka van jelen a piacon, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy 10-ből 8 szülő nem gondol arra, miből sikerül majd finanszírozni a későbbiekben a gyermek oktatási és az ezzel járó költségeit. Legtöbben igyekeznek a mára koncentrálni, és előteremteni azokat a komoly százezreket, melyet megkövetel már a középiskolai tanulmány is.

De mi a helyzet a felsőfokú oktatással? Biztosan le kell majd erről mondania gyermekünknek a csekély anyagi lehetőségek miatt? A gyermek-előtakarékosság.hu által megkérdezett szakemberek is azon az állásponton vannak, hogy megéri minél korábban elkezdeni a takarékoskodást. Ha ezt a gyermek három éves kora előtt megteszi, akkor közel harminchat százalékkal több pénzt tud majd félretenni, mintha csak a későbbiekben kezdene gondolkodni az ilyen jellegű megtakarításokon.

Fontos tisztában lennie azzal is, hogy a lehetőségeinek megfelelő megtakarítási forma megtalálásához érdemes szakember segítségét kérnie, aki átlátja a rendszert, és független profiként igyekszik a legjobbat kiválasztani az Ön és gyermeke számára.