A zárt terekben szükség van egy hatékony légkeringető rendszer kialakítására. Ez könnyen elérhető a Vents ventilátor használatával, amit felszerelve máris friss levegő fújható be az adott helyiségbe.
Ez kiváltképp a lakás olyan helyiségeiben válik a hasznunkra, mint a fürdőszoba, de gyakran a konyhában is helyet kaphat, hiszen a lecsapódó pára itt is gondokat okozhat. Sok olyan lakás létezik, amelyikben a fürdőszoba teljen zárt és nincs rajta ablak.
Ebben az esetben érdemes beépíteni a Vents ventilátor valamelyik típusát. Úgy lesz a leghatékonyabb, hogyha ebből két darab kerül felszerelésre, mert működés közben az egyik befújja a friss levegőt, míg a másik kiszívja. Í
gy minden esetben frissen tarthatjuk vele a lakás ezen részét. A működése nem igényel különösen magas elektromos áram használatot. Hogyha a villanyszerelő a villanykapcsolóba fogja bekötni, akkor a Vents ventilátor, csak akkor lép működésbe, amikor az adott helyiségben tartózkodunk, így energiát spórolhatunk meg a használata során és megelőzhetjük a penész kialakulását.