Az ember olykor hajlamos arra, hogy nagyon brutális módon bánjon másokkal. Ez nem kimondottan csak személyekre vonatkozik, hanem annál inkább az állatokra. Valamiért azt hiszik sokan, hogy amiért ezen élőlények nem tudnak szólni, ezért velük bármit meg lehet tenni. Nem csoda, hogy kialakult a vegán életmód, ami teljes mértékben mellőz minden állati eredetű terméket.
Tejet, tojást, zsírt és semmi olyat nem enged, aminek köze van a jószágokhoz. Csak és kizárólag növényi eredetű élelmiszereket fogyaszthat az, aki a vegán utat járja. Vannak, akik kifejezetten úgy vélik, hogy ez nem teljesen egészséges, de a művelők meg vannak róla győződve, hogy márpedig így kell élniük a mindennapjaikat.
A kérdés az, hogy valójában filozófiai meggyőződésről van szó vagy inkább tudományos alapokra helyezet elvekről? Tény, hogy egy húsevő soha nem fogja megérteni a lelki hátterét a vegán életformának. Talán, ha kicsit jobban elmélyedünk abban, hogy milyen módon kerül az étel a tányérunkra, akkor pontosabb képet kapunk a valóságról, ami nem is olyan egyértelmű, mint ahogy gondoljuk.